Barátságnak indult..- 7.rész

Kedvenc Tesókámnak, Szabusnak ajánlom ezt a részt, születésnapja alkalmából! :) Szeretleek!

És mindenkinek jó szórakozást szeretnék hozzá kívánn! ..lenne még valami.. a kommentelők száma nagyon elfogyott.. nem a kommentek miatt vezetem a blogot, de nagyon örülnék egy kis kritikának.. :)

Amikor odaértünk sikerült megnyugodnom, visszamentem a boxba, és úgy döntöttek, onnan nézem a futamot. Felületem a pultra, hoztam ásványvizet, és néztem az eseményeket. Egyszer csak megláttam Sebit, és épp felém tartott.

- Nézd, Sebi, nagyon sajnálom azt a cikket. Nem kellett volna futnom utánad.. vagy nem tudom.. tényleg sajnálom.. Hanna hogy reagált?

- Nem a te hibád! Ennek így kellett történnie – simította meg az arcom. – Hanna csomagol – nézett a távolba, de a szemeiben nem láttam szomorúságot, csak csalódottságot.

- Miattam? – tettem fel kétségbeesetten a kérdést.

- Hát.. részben miattad is. De ha nem érti meg, hogy nincs közöttünk semmi, akkor nagyon sajnálom. Nem kell nekem egy féltékeny liba! – csattant ki.

- Nyugi, azért őt is meg lehet érteni… lehet, én sem hinnék a pasimnak, ha látnám egy újságban a képét, ahol egy csaj rajta fekszik… Beszéljek vele?

- Nem kell. Ennek itt most vége. Már amúgy sem volt a régi. Azt hiszem, nekem már más kell – azzal magához ölelt, és megcsókolt.

Nem tudtam hova tenni… jó érzés volt, de nem csókoltam vissza. A csók után mélyen a szemembe nézett. Nem értette, mi a bajom. Én sem. Kibontakoztam az öleléséből, és elfutottam. Nem tudom, mit kéne tennem. Ha most rögtön járnék vele, akkor menne megint a pletyka, hogy milyen kis ribanc vagyok, mert elvettem Sebit Hannától.. és így tovább. Nekem ilyenre nincs szükségem.

Már elkezdődött a futam, amikor visszamentem a boxba. Az egész versenyből semmire sem emlékszem, mert bár néztem, az agyam nem ott járt. Azon gondolkoztam, ha Sebi eddig is így érzett irántam, miért nem mutatta ki? Eleinte nagyon tetszett nekem, de megtudtam, hogy barátnője van, és szigorúan csak a barátja szerettem volna lenni. De így… nem tudom.

Már majdnem vége volt az interjúknak, amikor apa jött oda hozzám idegesen. Amikor elmondta, hogy mi történt én is ideges lettem. De nagyon. Kiderült, hogy anyának balesete volt. A városban valaki áthajtott a piroson, és ő pont ott volt. Neki hajtott az a vadállat. Apa már bérelt egy gépet, ami villámgyorsan hazavisz minket. A repülőn már alig bírtam magammal. Nem tudom, mi van anyával, és apa sem. Remélem nem esett semmi komoly baja. Istenem! És mi lesz, ha igen? Ezen idegeskedtem, amikor apa odajött és megölelt.

- Ne félj nem lesz semmi baj!

- Honnan tudod?

- Érzem – válaszolt határozottan.

Kicsit megnyugtattak apa magabiztos szavai, de még mindig féltem. Nagyon hosszú volt az út. Már sötét volt, mikor hazaértünk. Rögtön indultunk a kórház felé. Apa hajtott vagy 200-zal. Gyorsan ott is voltunk. Berohantunk a kórházba. A recepciónál egy élénkvörös hajú, első ránézésre kicsit mogorva nő ült.

- Jó estét! A feleségemet, Victoria Hornert nem rég hozták be, balesete volt.

- Kérem, foglaljon helyet, hívom az orvost.

- Köszönöm.

Nemsokára jött is az orvos. Itt már én szólaltam meg.

- Jól van anya? Ugye nincs semmi baj? Bemehetünk hozzá? – halmoztam el kérdésekkel.

- Nem történt semmi komoly baja, csak pár horzsolás – hatalmas kő esett le a szívemről.

- És bemehetünk hozzá?

- Igen, de még fáradt, nem rég ébredt fel.

- Nem fogjuk felizgatni, ígérem!

- Menjenek!

- Köszönjük!

Villámgyorsan futottam anya szobája felé. Ahogy megláttam anyát rögtön átöleltem.

- Szia anya! Ugye nincs semmi bajod? – tudom, hogy már mondta az orvos, de tőle is szerettem volna hallani.

- Nem, csak a fejem hasogat, és a kezem húzódott meg. Látod, mindig mondom neked, hogy kösd be magad?! Ha nem kötöttem volna be magam, lehet, már nem itt beszélgetnénk…

- Anya! Ne is mondj ilyeneket. Itt vagy, és ez a lényeg. Szeretlek! Annyira megijedtem, hogy elveszíthetlek – hátrafordultam, ahol apa állt. El is felejtettem. – itt hagylak titeket kettesben, úgyis telefonálnom kell.

Most jutott eszem, hogy kéne szólnom Seb-nek, hogy hazajöttem. Nem akartam vele beszélni, égy csak egy üzit írtam neki, amiben elmondtam, hol vagyok, mért, és mikor fogunk tudni beszélgetni.

Még mindig nem tudom, mi legyen velem és Sebivel. Szeretném jobban megismerni, és többet, mint barátságot, de nem tudom, ez lenne-e a helyes dolog.

Anyát másnap haza is engedték, de kikötötték, hogy ágyban kell maradnia.

Egyik reggel vittem fel anyának a reggelit a szobájába, és rászántam magam, hogy tanácsot kérjek tőle „Sebi-ügyben”.

- Kicsim, látszik rajtad, hogy nem közömbös számodra, és biztos, hogy ezzel ő is így van. Ne agyalj mindig azon, hogy „miért ne?”, gondolj arra, hogy boldog lehetnél már… Chris után lehetne egy boldog kapcsolatod

Tegnap egyébként szakítottam Chrisszel. Viszonylag könnyen ment. Csak megmondtam neki, hogy mit akarok, és megértette.

- De anya! Ott van Hanna is. Lehet, még összejönnének… mert csak miattam szakítottak.

- Szerinted Sebastiannak egy féltékeny nőre van szüksége, aki mellett nem lehet önmaga?

- Nem tudom… - néztem a padlót.

- Gondolj már végre magadra is! – emelte fel anya a hangját. – Arra gondolj, neked mi lenne a jó, és én tudom.

- A következő futamon beszélek Sebivel – mosolyodtam el.

Azaz egy hét múlva, addig össze kell szednem a gondolataimat.