Itt van még egy rész Szabus kedvéért :) Ha kapok pár komit, akkor ma vagy holnap teszek fel még egyet :) Várom a kritikákat, nagyon kíváncsi vagyok rá,mert eddig nem nagyon komiztatok..
Amíg elértünk a sétálóutcához végig belém volt karolva. Amikor odaértünk elengedett, mert meglátott egy helyes kutyust, és már olvadt is. Pont, mint én. Egy helyes kis máltai volt. Én is lehajoltam, és elkezdtem simogatni. Amikor már eléggé félt tőlünk a kutyus, és a gazdája is furán nézett ránk, inkább mentünk nézelődni az üzletekben. Nem nagyon voltak nekem való üzletek. Csupa alkalmi ruha. Én inkább a sportosat szeretem, igaz, ha valahova megyünk, felveszem, de nem vagyok az a blúzos típus. Megláttam egy fagyisbódét, kéérek! :D
- Sebi, ugye veszünk fagyit? – néztem rá kiskutya szemekkel.
- Persze! Ki nem hagynám!
- Jó napot! Kérek szépen egy almásat és egy citromosat! Köszönöm.
- Én pedig mentásat és meggyeset kérek! Köszönöm.
Sétáltunk tovább, de nekem nagyon megtetszett az a mentás fagyi.
- Ugye lophatok egy kis mentát? – villantottam egy kis mosolyt.
- De csak, ha én is almásat!
- Tessék! – azzal lopkodtunk kicsit.
- Nézd azt az üzletet! Oda menjünk be! Én biztos bemegyek! – flegmultam kicsit.
- Oké, de csak, ha veszel valamit!
- Én? – tátogtam ott. – El tudod képzelni rólam, hogy ÉN ne vegyek semmit??
- Jó, igazad van. Bocsi...- és kinevet… Szörnyű!
Amúgy itt egy sportüzletről volt szó, ahol imádok lenni. Bementünk és azonnal megakadta szemem egy tök jó pólón. Egy rózsaszín O´neil-os hosszúujjú kapucnis felső volt. Kicsit csodálkoztam, hogy itt ilyet is árulnak, amikor itt mindig meleg van, de biztos a turisták miatt. Gyorsan bevonultam a fülkébe megpróbálni. Nagyon tetszett, és nem is állt rosszul rajtam, de ezen nincs minek jól állni.
- Ezt megveszem! – jelentettem ki, Sebi csak nevetett. – Most mi van? Ne nevess, mert nem tudom, mit csinálok veled! – próbáltam holt komolyan mondani, kicsit sikerült is.
- Akkor fizessünk vagy esetleg még valamit?
- Most nem. Nem vásárolni jöttem, de te?
- Nekem ilyet nem lehet, csak Pumát. Hagyd, majd én megveszem neked!
- Dehogy! Van pénzem!
- Nem is azért. Lesz emléked rólam – mosoly…
- Akkor, köszönöm – nyomtam egy puszit az arcára.
Lassan elindultunk visszafelé. Holnap irány haza! Kicsit szomorú vagyok, mert Sebivel nagyon jóban lettünk. Otthon nem voltam még egy fiúval sem ilyen jóban, nem tartottam lehetségesnek, hogy fiú és lány között barátság legyen, de lehet most ezt átértékelem… Kitudja… Kicsit elgondolkodtunk mindketten, így összerezzentem, amikor megcsörrent a telefonom. Chris volt az.
- Szia!
- Szia Kicsim! Mikor jössz haza?
- Holnap azt hiszem, a kettes géppel
- Akkor holnap már találkozunk?
- Nem hiszem, fáradt leszek… Tudod nem rövid az út.
- Akkor másnap valamikor ebéd után?
- Okéé. Akkor jó lesz, úgy is beszélni akartam veled.
- Jól van, de most is mondhatod.. – hagyta levegőben a mondatot.
- Nem, majd személyesen. Sziaa.
- Hát, jó. Te tudod. Szeretlek!
- Én is! – valahogy nehezemre esett kimondani.
Kicsit el is szomorodtam. De már pár nap múlva vége. Szerencsére!
Sebi is észrevette, de nem szól, csak mentünk tovább, érezte, hogy most ezt nem kell megbeszélnünk. A szállodában, megint odakísért a szobámhoz, puszi, és mentem be. Apa már aludt így próbáltam minél halkabban menni, de ez valahogy nekem sosem sikerül, és mindig ilyenkor botlok el valamiben. Most is! A saját lábamban… De szerencsére apa nem ébredt fel. Gyorsan lezuhanyoztam, majd irány a pihe-puha ágyikóm. Gyorsan el is aludtam. Reggel apa keltegetett, hogy már kilenc óra, és pakolnom kéne.
- Oké, oké, kelek! Hozol nekem fel valami kaját?
- Persze, sietek!
- Kössz!
Gyorsan nekiálltam pakolni, amivel gyorsan végeztem is, így volt időm elbúcsúzni mindenkitől. Mindenki meg volt, csak épp Sebike nem. Elindultam a keresésére. Meg is találtam az egyik eldugott helyen volt. Elkezdtem kiabálni, hogy Sebii, Sebii. Elkezdett csitítani, és csak akkor láttam, hogy telefonál. Hopsz! Csak annyit tudtam elkapni, hogy:
- Nyugi Hanna! Ő csak Christian lány! … Nem, hogy gondolsz rólam ilyet?? .... Otthon beszélünk. Szia!
- Sajnálom! – néztem rá nagyon bocsánatkérőn.
- Semmi baj, majd elintézem.
- Csak, jöttem elbúcsúzni…
- Oké, de ugye jössz legközelebb is?
- Még nem tudom. Apán és a sulin függ. Apát meg tudom puhítani, de ha tesznek be nekem vizsgákat, akkor nem nagyon hiszem, hogy itt fogok tudni rá készülni, vagyis kizárt, hogy fogok tudni.. inkább így mondom. Majd meglátjuk… de nekem lassan kéne mennem, mert lekéssük a gépet. Szia! – megöleltem, plussz két puszi.
- Szia! Jó tanulást!
- Már amennyire az jó lehet… - motyogtam magamban.
Sietnünk kellett, hogy elérjük a gépet, de sikerült, már csak ránk vártak.
Aludtam egy jót az út, így nem voltam fáradt otthon, de azért nem hívtam Chrisnek. Azt majd holnap… Már előre félek…
